UMBRO FUTBALL TÁBOR 2007 – NAGY SIKERREL

Az  UMBRO MAGYARORSZÁG KFT – t is meglepte az a érdeklődés amely az első alkalommal Gyöngyösön megrendezésre kerülő futball tábort kísérte.

Ez egy szakmai program volt, ami konkrét lehetőséget biztosított minden fiatal számára, akik fociznak és akik először kerültek a labdarúgás közelébe.

Az UMBRO futball tábor egyhetes programja a lehető legjobb kombinációja volt a sportnak, a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak, illetve új módszerekkel, új segédeszközökkel ismerkedhettek meg a gyerekek.

Az érdeklődök három turnus közül választhattak, az első turnus 2007 június 24-én kezdődött, a harmadik pedig július 14-én ért véget. A résztvevők száma 150 fő volt, 1992 és 2000 között született fiúk és lányok vettek részt a táborban.

Az edzők, akik a táborban dolgoztak az MLSZ által megkövetelt minősítéssel, rendelkeztek, segítőik jelenleg is aktív fiatal labdarúgók, sportolók voltak.

A tábor egyedi jellegét az adta, hogy az edzéseken részt vettek profi labdarúgók és elismert labddarúgó szakemberek:

Tóth Norbert, Horváth Ferenc, Feczesin Róbert, Weisz Tamás, Nyilasi Tibor, Kovács Kálmán, Sisa Tibor, Urbán Flórián, Aczél Zoltán.

 

Gyöngyösön Kovács Kálmán mutatta a labdarúgás fő irányvonalát a gyerekeknek

 

Nyilasi Tibor, az utánpótlás labdarúgás elkötelezett híve

A tábor bentlakásos és napközis formában működött, a program díja tartalmazott UMBRO mezt, nadrágot, cipőtáskát, bizonyítványt a tábor elvégzéséről és pluszban kaptak még autogramkártyát és a turnus ideje alatt készült képekből CD-t , teljes ellátást a gyerekek.

Ez a tábor a labdarúgást és a gyerekeket szolgálta, hiszen az UMBRO és a szakmai stáb hitvallása az volt, hogy a gyermekeket játékos formában kell megtanítani a labdarúgásra és emellett felejthetetlen élményekhez kell juttatni.

A tábor megszervezéséért, a gazdag programokért külön is köszönet illeti Balázsné Bodó Zsuzsannát az UMBRO kft igazgatóját, valamint Izsvák Zsoltot az UMBRO kft logisztikai igazgatóját.

Külön szeretnénk kiemelni a két Dunaújvárosi barátunk (Sárai György, Szellák Sándor) nagyon tartalmas, színvonalas, a gyerekek számára felejthetetlen élményt nyújtó munkáját!

Reményeink szerint a tábort idén folytatódik, még tartalmasabb és érdekesebb programokkal!

A pontos információ a részvételt illetően a www.focitabor.hu és a www.sport-konyv.hu honlapon megtalálható.

Várjuk jelentkezéseiteket!

Köszönettel: Bárdos János, Nagy Gábor táborvezetők